9+1 fontos tanács a megfelelő szakember választásához!
Milyen szempontok alapján válasszuk ki a megfelelő szakembert? Szükség van műszaki ellenőrre vagy felelős műszaki vezetőre? Mi van a garanciával? Ezekre a kérdésekre és még sok egyéb dologra is választ kaphat amennyiben tovább olvassa tanácsainkat.

1. Kommunikáció
Nagy rá az esély hogy az első benyomást egy telefonon folytatott beszélgetés fogja meghozni. Vegyük figyelembe hogy nem biztos hogy hívásunkkor rögtön felveszik, de amennyiben visszahív az már egy jó kezdet. Mennyire segítőkész, figyel-e az elmondottakra esetleg még érdeklődik is. Sok kis apró dologból már lehet egy kezdeti képet felvázolni.
Amennyiben sikerült egy időpontot egyeztetnünk, remek elindultunk az úton. Az hogy ez mennyire lesz tele akadállyal részben rajtunk is múlik.
Az egyik legfontosabb szempontnak tartom hogy amennyiben bármi közbe jön (mert jöhet), ami esetleg csak késést eredményez illetve nem is tud a szakemberünk megjelenni…..Felhív? Mennyivel előtte? Vagy nekem kell hívnom a megbeszélt időpont után hogy mégis merre van? Ha már most ilyen jellegű gond adódik akkor jobb lesz másik szakember után nézni. Ezért inkább próbáljunk meg minnél több szakemberrel egyeztetni egy találkozót.
2. Első találkozó, megjelenés
Megérkezett. A helyszíni szemle az egyik kulcsfontosságú lépés a csalók kiszűrésére. Az a szakember, aki maga nem kér helyszíni szemlét, máris gyanús – kivéve, ha egy egyszeri javításról, egyszerűbb feladatról van szó. A helyszíni szemle kiváló alkalom arra, hogy személyesen is találkozzunk a szakival: a szemébe tudjunk nézni, meg tudjunk bízni benne, hogy szívesen dolgozunk-e vele. Valamint jó teszt, hiszen megfigyelhetjük, hogy időben érkezik-e, alaposan
körülnéz-e, feltesz-e kérdéseket, milyen javaslatokkal rukkol elő, mennyire segítőkész. Vannak olyan jelentkezők is akiknek az ember még az ajtót se nyitná ki nemhogy megbízni bármivel is.
3. Munkafelmérés
Amennyiben csak egy mellékhelységet szeretnénk kifestetni, ami ráadásul mennyezetig burkolva van szerintem ne várjunk nagy bűvészmutatványt. Valószínűleg mondanak rá hasra ütve egy árat és meg is vagyunk. Viszont ha ugyan úgy hasra ütve kapunk árat egy 150 m2 alapterületű komplett felújításra váró ingatlanunkra akkor már érdemes megmutatnunk csodálkozó arckifejezésünket kedves emberünknek. Aki nem képes becsülettel felmérni a rá váró feladatot, az nálam biztos labdába sem rúghat.
4. Árajánlat
Próbáljunk meg több árajánlatot begyűjteni hogy könnyebb legyen választani. Óvatosan túl olcsó ajánlatokkal: Ha az ajánlat túl szép ahhoz, hogy igaz legyen, akkor valószínűleg az is. Amennyiben nem kapunk tételes árajánlatot, mely tartalmazza az elvégzendő munkafolyamatokat, szükséges anyagmennyiséget akkor még nem találtuk meg az igazit. Természetesen vannak olyan helyzetek amikor ezek nem életbe vágóan fontosak. A szerződésben mindenképp legyenek benne az alábbi pontok a megrendelés tárgya, az előleg összege, végösszeg, kivitelezési határidő és nagy vonalakban a műszaki tartalom. A kivitelező írja alá a szerződést.
Előleg…anyagra, benzinre, felvonulásra mindegy hogy nevezzük…. én kicsit tartok tőle, de ugye mindenki más. Vannak szakemberek akik saját zsebből megveszik az anyagot, aztán a megrendelő kifizeti illetve vannak olyanok is akinek ez gondot okoz. Én személy szerint nem vagyok híve az előlegnek de vannak esetek amikor szükség van rá.
5. Munka közben
Amennyiben lehetőségünk van rá (és márpedig legyen mert muszáj) kísérjük szemmel a különböző munkafolyamatokat ha kell fogjuk a kezét , mert ebben az esetben elég hamar fény derül a szakemberünk képzettségére. Tehát ha valami nincs vízben illetve függőben, ha valami görbe az egyenes helyett ígypedig fordítva akkor jobban járunk ha búcsút veszünk a szakemberünktől, mert tapasztalat hogy ez jobb nem lesz. Csak rosszabb.
Higgyék el még így is jobban járnak mintha egy komplett fürdőszoba burkolás után 16000Ft/nm-es lappal az egészet le kell verni és újraburkolni vagy a 20.000Ft/tekercs tapétát újrarakni. A parkettázást pedig inkább nem is említem….
6. Garanciavállalás
Legfontosabb. Amennyiben nincs szerződés, nincs garancia sem ezt jobb ha tudatosítjuk magunkban. Tehát ha a szakemberünk elrontja a munkát és mi a nemtetszésünket fejezzük ki nagy rá az esély hogy többet nem is látjuk. Ezzel csak az a baj hogy az addig kifizetett pénzt illetve az anyagok árait is nagy valószínűséggel elfelejthetjük. Lényeg: Csak szerződéssel bízzunk meg bárkit is bármivel.
7. Munkaterület átadása
Amennyiben már csak az átadás van tegyünk meg mindent az esetleges hibák felkutatására, mert sajnos a tapasztalat azt mutatja hogy átadás után igazi kihívás újra odacsalni a szakemberünket a hibák javítására főleg ha már megkapta a pénzét. Amennyiben visszajön és becsülettel kijavítja a hibákat, megmutatja azt hogy mennyire fontos neki a megrendelő elégedettsége valamint ebből kifolyólag a továbbajánlás. Ne hagyjuk hogy bárminemű oda nem való dolgot otthagyjon (sitt, szemét, törött szerszám, sörösüvegek)Véleményem szerint olyan állapotban kell átadni a kitakarított munkaterületet hogy ott már csak gyönyörködjünk a végeredményben.
.
8. Referenciák
9. Felelős műszaki ellenőr
+1. Informálódás
Az egyéni vállalkozók adatait az EV nyilvántartó portálon ellenőrizhetjük. Itt kiderül, hogy jelenleg működik-e a vállalkozás, illetve, hogy a szaki felvette-e hivatalosan az adott tevékenységet, amivel meg akarjuk bízni – azaz hivatalosan állíthat-e ki számlát arról, amit csinál, és hogy mióta vállalkozó.
A cégek alapadatait (tevékenység, alapítás éve, tulajdonosok, ügyvezető személye stb.) az e-cégjegyzék oldalán tudjuk lekérdezni. A Kereskedelmi- és Iparkamara honlapján kincset érő adatbankot találunk – ami egyébként akár a keresésünk egyik eszköze is lehet. A kamarai nyilvántartó rendszer ugyanis cégnév – megye – város – tevékenység bontásban képes listázni az engedéllyel működő szakikat (de tulajdonképpen bármilyen vállalkozói tevékenységet űző egyéni vállalkozót vagy céget). Egy-egy találatra kattintva megismerhetjük az adott vállalkozó tevékenységeit, foglalkoztatotti létszámát, adótartozását, de azt is, hogy volt-e már példa Békéltetőtestületi eljárásra, azaz volt-e már komolyabb vitás ügye korábbi megrendelővel, és annak mi lett a kimenetele.
Fontos, hogy a tevékenységet a TEÁOR szerinti kódoknak megfelelően adjuk meg. A „szobafestő”-re nem kapunk találatot, mivel a tevékenység hivatalos megnevezése: festőmázoló vagy festő-üvegező.
Ha már csak egy embernek segítettem a tanácsaimmal akkor nem hiába született meg ez az írás.